Kedvenc élményeim Dubaiból

Szokás szerint csak kézipoggyásszal utazom, így egyenesen az útlevél ellenőrzésre megyek, amint leszállok a gépről. Pillanatok alatt átjutok és elindulok a pálmákkal és üzletekkel szegélyezett folyosón a kijárat felé. A világ egyik legforgalmasabb repülőterén alig lézeng néhány utas. Éjfél elmúlt, de nem vagyok túl álmos, hisz otthon még csak 9 óra.

’Gyakrabban kellene kelet felé utaznom’ – fut át az agyamon. Itt végre nem én kullogok Európa után lemaradva az idővel, mint amikor Közép-Amerikában vagyok. Annyi minden van még a bakancslistámon, mégis mindig visszahúz oda a szívem.

’Na de most! Most aztán egy teljesen új helyre jöttem!’

– Welcome to Dubai, Miss Csilla!

Ahogy kilépünk a reptér ajtaján, arcon csókol a kellemes meleg levegő. Eszembe jut a télikabátom és a kötött sálam, ami a ferihegyi parkolóban hagyott autóban várja, hogy hazaérjek.

’Várjatok csak!’

A transzferbuszban szokásomhoz híven kérdezősködni kezdek. Előbb Dubairól, az Emirátusokról, majd a sofőrről és a kísérőmről kérdezek. Először megilletődnek. Látszik, hogy nem tudják hová tenni, hogy valakit érdekel India és Nepál, ahonnan ők jöttek. Mesélni kezdek kicsit magamról és az utazásaimról.  Ezután már ők is felszabadultan beszélnek a saját országaikról, hogy milyen volt az élet Dubaiban, amikor ide költöztek, hogy milyen most és hogy hogyan igyekeznek őrizni saját szokásaikat és hagyományaikat ilyen távol a hazájuktól.

– Tudja, kedves Csilla, nagy valószínűséggel, egyetlen helyivel sem fog találkozni az ittléte alatt. Dubai lakosságának közel 90%-a külföldi.  Éppen ezért az emberek befogadóak és toleránsak itt.

– Otthonának érzi Dubait?

– Persze. Tudja azt szoktuk mondani, hogy Dubai senkinek sem hazája, de mindenki otthona – mondja a kísérőm nevetve, a sofőr pedig mosolyogva bólogat.

Ras Al Khaimah – Hilton Resort & SPA

Ahogy kinyitom a szobaajtót azonnal nyoma vész az álmosságnak. Hatalmas ágy, óriási tér, csodaszép fürdőszoba és egy nagy terasz vár. A földszinten van a szobám és nem bírom ki, hogy ne menjek át az udvaron, hogy megnézzem az úszómedencét. Cipőt le, zoknit le, mezítláb osonok a vizes fűben hajnali fél háromkor.

’Eldobom az agyam! Ez elképesztő!’

Örömködök még egy kicsit, aztán visszamegyek a szobámba és gyors zuhanyt követően kidőlök. Ébresztőt állítok, nehogy átaludjam az egyetlen szabad délelőttömet.

Valami csörög és valami idegen helyen vagyok. Kell egy perc, hogy felfogjam mi a helyzet.

 ’Itt vagyok! Hát nem álmodtam.’ 

Pihenek még egy picit a pihe-puha hatalmas ágyban. Ilyenkor mindig elhatározom, hogy magamnak is veszek ilyen sok párnát otthonra, mint ami a szállodákban van.

Leülök reggelizni és olyan érzésem van, mint ha az étterem összes felszolgálója az én kívánságomat lesné. Nem tolakodóan. Udvariasan. Nem én vagyok ennyire különleges, hanem a vendégek vannak kevesen, így mindenki kiemelt figyelmet kap. Isteni a kávé és hatalmas az ételválaszték.

’Bárcsak minden napom így indulna!’

Minden csendes és nyugodt.

Reggeli után végigsétálok a hatalmas medence mellett – amiről később kiderül, hogy tengervíz van benne – felkapok egy strandtörölközőt és a part felé veszem az irányt. Két napágy foglalt, a többi üresen árválkodik. Hét ágra süt a nap, lágy szellő fújdogál és csicseregnek a madarak. A béke szigetén érzem magam és bár nem sok időm van a találkozóig, nem bírom ki, hogy ne ússzak egyet a kristálytiszta vizű tengerben.

A szálloda értékesítési vezetője nagyon kedvesen fogad és végigvezet a hatalmas szállodakomplexumon. Megnézzük a villákat, amelyek pár lépésre vannak a pálmafás, homokos tengerparttól. A gyermek és családi medencéket, ahol a kicsit önfeledten játszanak, a szülők pedig a parton pihennek. Megnézzük a wellness részleget, ahol azonnal foglalnék egy masszázs időpontot, ha lenne rá időm. Innen a tinédzserek birodalmába megyünk, ahová felnőttek normál esetben nem tehetik be a lábukat.

– De menő!

– Bizony, ez az egyik különlegessége a szállodánknak. A kisgyerekek pancsolnak vagy játszóházba mennek, a felnőttek a parton olvasnak vagy a wellnessben pihennek, de mi lesz a tinikkel? Nos, mi rájuk is gondoltunk.

Megnézzük a felnőtteknek kialakított részt, a beach bárt a medencével, ahol finom koktélok készülnek és kellemes zene szól. Elképzelem, ahogy itt pihenünk, iszogatunk és vízipipázunk a barátaimmal.

’Bárcsak itt lennének velem!’

– Mi tetszett a legjobban? – teszi fel a kérdést a túra végén a hölgy.

– Nos, a csodás tengerpart, a gyönyörű medencék és az isteni ételek mellett az, ahogyan ilyen jól szeparáltak a családosok, az idősebbek és a fiatalok számára megálmodott egységek. Így mindenki kedvére élvezheti a nyaralást anélkül, hogy zavarná azt, aki másfajta kikapcsolódásra vágyik.

Fűszer- és aranypiac

A hatalmas felhőkarcolók után egészen furcsa az európai szemmel nézve megszokott magasságú házak látványa. Egy két kanyar és már lent is vagyunk a Creek partján. Mire észbe kapok, már egy kis fa hajóban ülök.

– Ezeket a csónakokat abrának hívják – mondja az idegenvezetőm. A hatvanas évek óta biztosítják az átkelést. Menetrendjük nincs, kb. 20 főt szállít. Ha megtelik, indulunk.

Nem kell sokat várnunk, hamar jó hangulat alakul ki, és 1 dirhamért már indulhatunk is a túlpartra.

Friss fűszerek illatától és a pompás színektől teljesen bazári hangulatba kerülök. Az egyik boltban megkóstoltatnak velünk mindent. Datolya szétolvad a számban, olyan mint a karamell.

‘Hát mi volt az a száraz izé, amit én eddig Magyarországon datolyaként ismertem?’

Abból is veszek, meg a kesudióból is és a csokiba mártott datolyából is muszáj, aminek a közepén mogyoró van.

– Na jól van gyerünk innen, mert felvásárolom az egész boltot!

Kapok ajándékba illatosított fürdősót, hatalmas mosollyal és csokis fogakkal a kijárat felé veszem az irányt. Még jó, hogy van rajtam maszk. Kifelé egy tolóajtón megyünk, amin mindenféle nyelven hagytak üzenetet a látogatók. A magyart is hamar megtaláljuk.

Ahogyan sétálgatunk tovább, az árusok kedvesen kínálják portékáikat. Nyoma sincs annak a sokszor fullasztó nyomulásnak, amit a tunéziai és marokkói bazárban tapasztaltam.

– Ez már itt az aranypiac –mutat körbe Adrienn, az idegenvezetőm.

Ledermedek az óriási ékszerek láttán. Nem is tudom értelmezni ezeket a hatalmas csillogó-villogó dolgokat a kirakatban a babákon.

– Mik ezek?!

– Házassági ékszerek. Ezt ajándékozza a vőlegény a menyasszonynak. És ezzel fejezi ki, mennyire tehetős.

– Értem. És mégis mit csinál ezzel a hatalmas nehéz arany ékszerrel a nő?

– Felveszi az esküvőn. Semmi mást.

– Te jó ég! Szegény menyasszony!

Sivatagi szafari

A bazári hangulatból egyenesen egy hatalmas dzsipbe ugrok.  A sofőr egy idősebb pakisztáni úriember. 15 éve él már Dubaiban, sokat mesél az óriási változásról, amin átment a város. Beszélgetés közben észre sem veszem, ahogy szépen lassan eltűnnek a házak és már csak a homokdűnék szegélyezik az utat, amin haladunk. Megállunk az irodájuknál, ahogyan ő hívja. Kiszáll és kienged egy jó adag levegőt a gumikból. Sorba állunk a többi dzsip után és nekiiramodunk a dűnéknek. Indulás előtt megkérdezi, hogy szoktam-e rosszul lenne autóban.

– Néha igen.

– Rendben akkor szólj, ha már nem élvezed!

– Jó de mégis m… ?

Végigmondani már nem tudom, mert elindul a sivatagi hullámvasút, amit én egy jó adag sikollyal nyugtázok. A sofőröm szeme csillog, mint egy kisgyereké a vidámparkban, ahogy le-fel szánkázunk a dzsippel a dűnéken.

Már értem miért szereted annyira a munkád!

Karavánban haladunk a többi dzsippel, majd egyszer csak megállunk és kiszállunk, hogy végignézzük ahogyan a napkorong egyre közelebb kerül a homokdűnékhez, majd eltűnik a horizonton.

Utunk a sivatagi show-val folytatódik ahol a BBQ vacsoránál még egy magam fajta növényevőnek is bőven van miből válogatnia. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a legeslegfinomabb humuszt, amit eddig ettem, Dubaiban csinálják.

– Egy másik úton viszlek vissza a városba. Erről a külső főútról sokkal jobban látod majd a Dubai fényeit.

Pálma-sziget – Aloft the Palm

Az előző estét egy másik Marriott szállodában töltöttem, ahol jól megfigyelhették a szokásaimat, mert itt a recepciós így fogad:

– Tudjuk, hogy szeretsz korán kelni, ezért olyan szobát kaptál, amiből megnézheted majd a napfelkeltét.

– WOW! Nagyon köszönöm!

A plafonról szörfdeszkák lógnak, a legfelső szinten lévő étterem pedig minden részletében tökéletes mexikói hangulatot áraszt. Picit kezdett kiakadni a luxus és fényűzés barométerem, szóval a legjobbkor jött ez a laza hely. A kilátás elképesztő, az ételek pedig mennyeiek.

’Mennyire szuper lenne itt tölteni a szilvesztert!’

A szobámban csoki és datolya vár. Kiülök az erkélyre nassolni, hallgatom a hullámok hangját és élvezem az esti szellőt. 

‘Mennyire szerencsés vagyok!’

Nagyon fárasztó napom volt, és a következő is az lesz, ezért napfelkeltés szoba ide vagy oda én bizony 7:30-ra állítok ébresztőt a telefonomon.

6:30-kor valami csipog.

’Ez nem az én telefonom. Mi ez? Egyre hangosabb. Mi ez?!’

Az ágyam mellett lévő ébresztőóra szólalt meg.

’Ezt nem hiszem el! Egyszer akar aludni az ember lánya akkor is…’

Feltápászkodok, hogy lekapcsoljam a sipákoló órát és egy fénysugárra leszek figyelmes. Pont az ágyam közepén halad, a sötétítő mellett tört utat magának. Felkelek és elhúzom a függönyöket. Pirkad. Az ágyból nézem végig, ahogyan az első napsugarak megjelennek a tenger felett és fényárba borítják a várost.

’Mekkora szerencse, hogy ezt nem aludtam át!’

Kulturális sokszínűség, befogadó közösség

A városnéző túráról visszafelé tartva sok mindenről beszélünk a Dubaiban élő idegenvezetővel.

– Miért van mindenhol kagyló és gyöngy szimbólum?

– Tudod, mielőtt olajra bukkantak, a gyöngyhalászat volt a térség egyik legmeghatározóbb iparága a halászat és a hajóépítés mellett. Büszkék a hagyományaikra, még ha nem is olyan patinásak, mint mondjuk az európai.

– Azt hallottam, hogy befogadó közösség és tolerancia várja azt, aki Dubaiba költözik. Ez tényleg igaz?

– Nekem csak jó tapasztalataim vannak. De ha körbenézel, te magad is láthatod, hogy mennyi féle náció lakik itt. Különböző vallások és kultúrák óriási olvasztótégelye ez. Nézd, ott van például egy iráni mecset. Az irániak döntő többségben síiták, míg az Emirátusokban szunnita az iszlám lakosság. Itt ebből nincs konfliktus. De van keresztény és buddhista templom, sőt képzeld már zsinagóga is.

– Elképesztő, hogy milyen tempóban fejlődik ez a hely.

– Jövőre lesz az Egyesült Arab Emírségek megalapításának 50. évfordulója. Gondolj csak bele. Szinte minden amit itt látsz az elmúlt 50 évben épült!

„Dubai senkinek sem hazája, de mindenki otthona.” – mondogatom magamban, ahogyan a repülőgép elrugaszkodik a kifutópályáról és a legek városa elém tárul a levegőből.

Egy szempillantás alatt elrepült ez az öt nap és rengeteg felfedezni való maradt még számomra az Emirátusokban. Remélem, hamarosan újra látjuk egymást!

megosztás:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: twitter
Twitter
további

Ajánlott írások

A legklasszabb programok Dubaiban

Őszintén mondom, hogy elképzelésem sem volt róla, hogy mit fogok Dubaiban csinálni. Aztán megérkeztem és tátva maradt a szám.
A legklasszabb programok közül hoztam nektek most néhányat.

Másfél hónap Marokkóban

Március elején, egy vasárnapi éjszakán érkeztem a Menara Repülőtérre. A kis szicíliai szigeten eltöltött csendes, nyugalmas hét után azt gondoltam szédítő lesz majd érkezésem Marokkó negyedik legnagyobb, és a külföldiek által egyik leginkább látogatott városba, Marrakechbe való érkezésem. A város azonban csendes és nyugodt volt.

Jógatábor Costa Rica

Jógatábor Costa Ricában

Emlékszem az első érkezésemre. Emlékszem a kellemes melegre és párás levegőre ami fogadott, ahogy leszálltam a buszról. Emlékszem a kedves mosolyokra és a vidám köszönésekre